Sailing to Byzantium
I
That is no country for old men. The young
In one another's arms, birds in the trees
– Those dying generations – at their song,
The salmon-falls, the mackerel-crowded seas,
Fish, flesh, or fowl, commend all summer long
Whatever is begotten, born, and dies.
Caught in that sensual music all neglect
Monuments of unageing intellect.
II
An aged man is but a paltry thing,
A tattered coat upon a stick, unless
Soul clap its hands and sing, and louder sing
For every tatter in its mortal dress,
Nor is there singing school but studying
Monuments of its own magnificence;
And therefore I have sailed the seas and come
To the holy city of Byzantium.
III
O sages standing in God's holy fire
As in the gold mosaic of a wall,
Come from the holy fire, perne in a gyre,
And be the singing-masters of my soul.
Consume my heart away; sick with desire
And fastened to a dying animal
It knows not what it is; and gather me
Into the artifice of eternity.
IV
Once out Of nature I shall never take
My bodily form from any natural thing,
But such a form as Grecian goldsmiths make
Of hammered gold and gold enamelling
To keep a drowsy Emperor awake;
Or set upon a golden bough to sing
To lords and ladies of Byzantium
Of what is past, or passing, or to come.
Jó széllel Bizáncba
I.
Itt nem jut hely már a vénnek. Ifjak
Egymás karjában, fán a madarak
- mennyi halandó nemzedék- ringnak.
Makréla-tengerek, lazacos tavak,
Hús, hal, szárnyas örvend, ha jön nyári illat.
Mi csak születik, él, hal a nap alatt
Ily’ kéjelgő dalban, mind feledi,
Mik a kortalan nagyság szellemei.
II.
Egy vénember ócska kolonc csupán,
Egy botra szúrt rongyos kabát, hacsak
Nem zeng dalt a lélek, minden foltért a ruhán
És minden foszlányért húrokba nem csap,
Nincs dalos iskola, csak tanulás,
Mely csakis önnön nagyságára hat.
Ezért tengereken hajóztam át,
Hogy elérjem Bizánc szent városát.
III.
Ó, bölcsek, kik Isten tüzében álltok
Mint falakon az arany mozaik,
Kik tűz köréből jöttök és szálltok,
Énekeljétek lelkem dalait.
Vegyétek szívem, mert vágyó átok,
És gúzsba kötik a test porait,
S nem ért; hát mutassátok meg neki
Az örökkévalóság remekműveit.
IV.
Természet, ha éltem után elvezet
Testemből nem válik földi alak
De edzik majd görög mesteremberek
És készül rá aranyfoglalat,
És császárok lesznek tőle éberek,
Vagy arany ágról zeng majd a dala
Úrnak és hölgynek bizánci földön
Arról, mi volt, vagy tart, vagy még eljön.
Sailing to Byzantium
I
That is no country for old men. The young
In one another's arms, birds in the trees
– Those dying generations – at their song,
The salmon-falls, the mackerel-crowded seas,
Fish, flesh, or fowl, commend all summer long
Whatever is begotten, born, and dies.
Caught in that sensual music all neglect
Monuments of unageing intellect.
II
An aged man is but a paltry thing,
A tattered coat upon a stick, unless
Soul clap its hands and sing, and louder sing
For every tatter in its mortal dress,
Nor is there singing school but studying
Monuments of its own magnificence;
And therefore I have sailed the seas and come
To the holy city of Byzantium.
III
O sages standing in God's holy fire
As in the gold mosaic of a wall,
Come from the holy fire, perne in a gyre,
And be the singing-masters of my soul.
Consume my heart away; sick with desire
And fastened to a dying animal
It knows not what it is; and gather me
Into the artifice of eternity.
IV
Once out Of nature I shall never take
My bodily form from any natural thing,
But such a form as Grecian goldsmiths make
Of hammered gold and gold enamelling
To keep a drowsy Emperor awake;
Or set upon a golden bough to sing
To lords and ladies of Byzantium
Of what is past, or passing, or to come.
Jó széllel Bizáncba
I.
Itt nem jut hely már a vénnek. Ifjak
Egymás karjában, fán a madarak
- mennyi halandó nemzedék- ringnak.
Makréla-tengerek, lazacos tavak,
Hús, hal, szárnyas örvend, ha jön nyári illat.
Mi csak születik, él, hal a nap alatt
Ily’ kéjelgő dalban, mind feledi,
Mik a kortalan nagyság szellemei.
II.
Egy vénember ócska kolonc csupán,
Egy botra szúrt rongyos kabát, hacsak
Nem zeng dalt a lélek, minden foltért a ruhán
És minden foszlányért húrokba nem csap,
Nincs dalos iskola, csak tanulás,
Mely csakis önnön nagyságára hat.
Ezért tengereken hajóztam át,
Hogy elérjem Bizánc szent városát.
III.
Ó, bölcsek, kik Isten tüzében álltok
Mint falakon az arany mozaik,
Kik tűz köréből jöttök és szálltok,
Énekeljétek lelkem dalait.
Vegyétek szívem, mert vágyó átok,
És gúzsba kötik a test porait,
S nem ért; hát mutassátok meg neki
Az örökkévalóság remekműveit.
IV.
Természet, ha éltem után elvezet
Testemből nem válik földi alak
De edzik majd görög mesteremberek
És készül rá aranyfoglalat,
És császárok lesznek tőle éberek,
Vagy arany ágról zeng majd a dala
Úrnak és hölgynek bizánci földön
Arról, mi volt, vagy tart, vagy még eljön.